Következmények nélküli ország 4. – Pálinkázás a Váci suliban

Marton Zsolt oktatásért is felelős alpolgármester vidáman pálinkázott és borozott a Váci Mihály Általános Iskolában. Mindezt egy autentikus disznóvágás keretében hagyományápolásként bemutatva az általános iskolásoknak.

Azért ittunk pálinkát, mert az a szokás” – adott rá  magyarázatot Marton a közgyűlésen. Végül is értem én… mi értelme lenne az Orbán Viktor által felkarolt házi pálinkafőzésnek, ha a most felnövő generáció nem inna töményet?

A bor gyógyszer, a pálinka pedig népszokás – lehetőleg ezt magyar bölcseletet is írjuk bele a nemzeti tantervbe. A kép tanúsága szerint az oktatásért felelős alpolgármester már el is kezdte a fejek tágítását.

A bökkenő csupán annyi, hogy  Marton alpolgármesterhez hasonlóan egyetlen pedagógusnak – köztük az iskola igazgatójának – sem jutott eszébe oldalba böknie a szervezőket, hogy talán mégsem kellene a pálinkát szemléltetésre használni az iskolában. Vagy nem merték, vagy elfogadnak kontroll nélkül mindent, amit a hatalmon lévők mondanak és tesznek. Legalább a szervilisséget és a szolgalelkűséget nem lesz nehéz elmagyarázniuk a mostani generációnak…

Igaz, januártól már csak az óvodákat kell szakmai szempontból irányítania a városháza köztisztviselőinek, de azért talán még egy fél mondattal jelezhették volna a suli vezetése felé, hogy ez így nem volt frankó. Ehelyett az osztály vezetője és beosztottjai együtt nevettek a közgyűlésen a fideszes képviselőkkel (köztük egy iskolaigazgatóval és egy középiskolai tanárral), amikor Marton előadta, hogy nem csak pálinka volt, hanem fehér- és vörösbor is…

Röhögött és látszatproblémának látta a pálinkázást Szakály Gábor városi tanácsnok, valamint Ágh Péter városi és országgyűlési képviselő is, megfeledkezve arról, hogy 10 éve még tüntetést szerveztek egy másik szombathelyi általános iskolához, mert annak vezetése meg merte hívni a sulinak sokat segítő Hankó Faragó Miklós, országgyűlési képviselőt egy rajzverseny megnyitójára.

A tiltakozók szószólója, Szakály Gábor, az „El a kezekkel a gyerekektől” feliratú transzparens előtt ismerteti a Fidelitas hivatalos álláspontját.

Nincs ebben semmi meglepő. Csak a szokásos fideszes kettős mérce: rajzverseny egy iskolában liberális politikussal nem menő, pálinkázás fideszes politikussal egy másik iskolában menő.

2012. Magyarország. Jó kezekben az ország.

 

 

 

 

 

 

 

Egy ember megalázása

A csütörtöki közgyűlés zárt ülésén percemberkék aljas és szánalmas módon elbántak egy emberrel, aki két évtizede szolgálja városunkat.

Szakács Dávid megélhetési jogász – akit a Vasivíz jogi vezető székébe ejtőernyőztették  elvtársai – vezetésével a következő fideszes képviselők alázták meg a város aljegyzőjét:

Marton Zsolt, Molnár Mikós, Lazáry Viktor, Tenki Mária, Szakály Gábor, Ágh Péter, Horváth Csaba, Lendvai Ferenc (hoppá, még egy megélhetési vasivizes bohóc), Poór András, Prugberber Emil, Rettegi Attila (fizetett városi közalkalmazott), Sági József (fizetett városi közalkalmazott)

Annyi vér sem volt a pucájukban, hogy ezt nyílt ülésen tegyék. Még gyávák is. A nemzeti együttműködés jegyében a zárt ülés ide vonatkozó jegyzőkönyvét – mihelyst aláírja az arra illetékes – nyilvánosságra fogom hozni.

És mindezt a város polgármesterének háta mögött. Csak remélni tudom, hogy az életét talán átértékelő Puskás Tivadar nem tudott erről az aljasságról.

POLGÁRMESTER ÚR! HA TÉNYLEG SZÁMÍT ÖNNEK EGY KICSIT IS A TISZTESSÉG ÉS A BECSÜLET, AKKOR EZT AZ ALJAS ÉS SZÁNALMAS  -nem mellesleg durván jogsértő – KÖZGYŰLÉSI DÖNTÉST NE ÍRJA ALÁ!

MINDENKIVEL ÚGY BÁNNAK MAJD AZ EMBEREK, AHOGY Ő MAGA BÁNIK AZ EMBEREKKEL!

Csak úgy mondom…

Majdnem tankerületi igazgató lettem

Gondoltam, egy életem – egy halálom, megpályázom a Szombathely megyeközponti tankerületi igazgatói állást. Még személyes meghallgatásra is behívtak a minisztériumba. A nemzeti együttműködés jegyében el is mentem.

Bár még nem értesítettek, hogy nem én lettem a „kiválasztott”,  de úgy tudom, a miniszter választása rendkívül meglepő módon nem rám esett. Gratulálok, Fodor Istvánnak, nagy versenyben ő nyert. Munkáját nagy figyelemmel fogom kísérni. Nagy terhet vett a vállára.

Megjegyzem: a várost kell szolgálnia, nem a kormányhivatalt! A szombathelyi családoknak kell megfelelnie, és nem Orbán Viktornak!

A pályázatomat pedig kordokumentumként közzéteszem. Remélem, a minisztériumban legalább egyszer elolvasták. 🙂

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

1055 Budapest, Szalay u .10-14.

Jelige: „KIK”

Tárgy: Pályázat Szombathely megyeközponti tankerületi igazgatói állásra

Tisztelt Miniszter Úr!

Alulírott dr. Czeglédy Csaba az emberi erőforrások minisztere által meghirdetett Szombathely megyeközponti tankerületi igazgatói álláshelyre ezennel

p á l y á z a t o t

 nyújtok be.

2006-ban az ELTE ÁJK-n jogász szakképzettséget, majd 2010-ben jogi szakvizsgát szereztem, így az előírt képzettségi feltételeknek megfelelek.

1998 és 2002 között Szombathely Megyei Jogú Város oktatási bizottságának voltam tagja, így részt vettem a szombathelyi közoktatási intézményrendszerre vonatkozó szakmai döntések előkészítésében, illetve ezek bizottsági szintű döntéseiben, illetve több esetben a végrehajtásuk ellenőrzésében.

1999 óta vagyok tagja egy közoktatási intézmény iskolaszékének, amelynek 2003 óta elnöke is vagyok, így rálátásom van egy oktatási intézmény hétköznapjaira, e körben véleményezem a pedagógiai programot, munkatervet, a beszámolókat (pld. éves munka), hitoktatás rendjét, házirendet, tankönyvellátást, ösztöndíjak jogosultjaira teszek javaslatot, részt veszek a szülői panaszok kivizsgálásában.

2006-2010 között különleges jogállású köztisztviselőként irányítottam Szombathely Megyei Jogú Város közoktatását, részt vettem a szakmai és finanszírozási kérdések előkészítésében, eldöntésében, végrehajtásában, részt vettem költségvetések elkészítésében, végrehajtásában, az intézményi gazdálkodás ellenőrzésében. Tevékenységem során többek között bevezettük az alanyi jogon járó játékos, idegen nyelvvel való ismerkedést (német és angol) az összes óvodában, kidolgoztuk a felmenő rendszerű, egységes kéttannyelvű képzést az összes általános iskolára, elindítottuk a labdarúgó szakképzést Illés Labdarúgó Akadémia néven, amely bekerült az elitakadémiák közé a szombathelyiek, Miniszterelnök Úr és a magyar labdarúgó társadalom nagy örömére. Eredményesen pályáztunk 3 óvoda, 2 általános iskola és 2 középiskola uniós forrásból való felújítására 850 millió forint értékben. A felújítások büntetőeljárások megindítása nélkül sikeresen befejeződtek. Sikeresen pályáztunk a Térségi Integrált Szakképző Központ létrehozására, így irányításom alatt hangoltuk össze a TISZK és a szombathelyi szakképző intézmények tevékenységét. Javaslatomra pályaorientációs feladatkörrel bíztunk meg az alapfokú intézményeinkben egy-egy pedagógust, ezzel is segítve a diákok és szüleik pályaválasztással kapcsolatos döntéseit.

2010 óta Szombathely Megyei Jogú Város oktatási bizottságának vagyok a tagja.

Továbbá 2001 januárja óta cégvezetője, 2011 januárja óta igazgatósági elnöke vagyok egy emberi erőforrás gazdálkodással foglalkozó vállalkozásnak, amely Vas megye 50 legnagyobb adófizetője közé tartozik; közvetlen munkatársaim száma 130 fő. Ezen tevékenységem körében költségvetési, finanszírozási, gazdálkodási, irányítási tapasztalatokra tettem szert, továbbá kapcsolatban vagyok számos Vas megyei vállalkozással, amely kapcsolat a szakképzés területén fog előnyt jelenti számomra, amennyiben a T. Miniszter Úr választása rám esik a pályázatok elbírálása során. Kamarai tag ügyvéd vagyok 2011 januárja óta.

Álláspontom szerint a pályázati kiírásban foglalt képzettségi feltétellel és elvárt szakmai tapasztalattal rendelkezem.

Motivációm családi gyökerű. Apai nagyapám kántor-tanító és levente oktató volt, majd miután a hadifogság és az ÁVO börtöne után tanári diplomájától megfosztották, több évig malomgyárban dolgozott, és küzdött azért, hogy újra taníthasson, mert az volt az élete. Nagy nehézségek árán jogfosztását megszüntették, és újra taníthatott, például abban az iskolában is, amelynek iskolaszék elnöke vagyok. Két fia, így édesapám is tanári pályára lépett, igaz, édesapám egy állami nagyvállalatnál mérnökként dolgozott, és bár megfelelő végzettséggel rendelkezett, mivel nem volt hajlandó belépni az állampártba, ezért felettesei megakadályozták magasabb vezetői pozícióba kerülését, így aztán volt energiája a főállása mellett matematika és fizika tantárgyakból korrepetálást és érettségire, felvételire felkészítést végezni. Nagyapám sokat mesélt hivatásáról, így rálátással rendelkezem – emlékiratait is én őrzöm – az elmúlt 80 év közoktatási folyamataira. Szeretném, ha újra becsülete lenne a pedagógusi pályának, amely nem csak a szakmai és anyagi megbecsülést jelenti, hanem azt is, hogy erre a pályára csak a legalkalmasabbak kerüljenek.

Tisztelt Miniszter Úr!

Kérem, pályázatomat érdemben elbírálni szíveskedjen.

Pályázatom tartalmi szempontból egyben szakmai önéletrajzom és motivációs levelem is; végzettségemet igazoló okirat másolatát csatolom, illetve külön felhívásra pótolom. Tisztelettel előadom, hogy a központi nyilvántartásban megtalálható mind a jogász szakképesítésem, mind a szakvizsga teljesítésem igazolása. A referencia-igazolások körében előadom, hogy arról tudomásom nincs, hogy az ún. Kubatov-listán szereplek-e, előadom, hogy valószínűnek nem tartom.

Szombathely, 2012. szeptember 29.

Tisztelettel

dr. Czeglédy Csaba

 

A szombathelyi Fidesz hazudik

Ezen persze nincs miért meglepődni. Nem a mostani eset az első, és nem is az utolsó.

Az csupán a megdöbbentő, hogy meg lehet velük tenni, hogy Orbán meg tudja velük tenni, hogy saját kezükkel vágják le nemesebb(nek hitt) testrészüket.

Azon, hogy nincs vér a pucájukban, nem csodálkozom. Hogy a többségüknek nincs kettőnél több agysejtje, azon sem. De hogy még büszkeségük sincs, meglepő.

Fantomberuházás, fantombefektetők, fantomrepülőtér… csak ennyire telt Önöktől, kedves fideszes barátaink?!

Akkor lássuk a tényeket röviden:

2010. szeptember. 22.

A dolgok jelen állása szerint az első gép valamikor majd 2013-ban landolhat a Savaria Airport aszfaltcsíkján. Magyarország és Kína mellett a projektben további külföldi partnerek is látnak fantáziát. Az ügyvezetőtől megtudtuk, hogy a tavasz során a generálkivitelezővel már aláírták az előszerződést. Az elképzelések szerint a magyar és kínai mérnökök mellett más nemzetek szakemberei is beszállnak a munkába, a Sia-Port Kft. például mostanság egy holland céggel folytat előrehaladott tárgyalásokat, amely azt dolgozná ki, hogy miként is lehetne költséghatékonyan összehangolni a reptérrel kapcsolatos logisztikai, és a különböző cégek termelési feladatait.

forrás: http://www.vasnepe.hu/gazdasag/20100922_tobb__mint_sima_repuloter

2011. január 27.

Január 27-ig várja a kínai befektetőcsoport a kormány levelét, amelyben garanciát vállalnak a Vát és Porpác mellé tervezett kereskedelmi repülőtér építésére. Ez a feltétele annak, hogy a kínaiak elkezdjék az érdemi munkát.

A kínaiak által adott határidő lejárta előtt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz fordultunk azzal a kérdéssel, hogy mi a kormány álláspontja, elküldik-e a kért választ. A határidő a mai napon jár le, késő délután megérkezett a minisztérium Kommunikációs Főosztályának válasza, amit betűhíven közlünk:

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elsősorban a jogszabályi környezet egyszerűsítésével, a bürokratikus terhek mérséklésével segítheti a vidéki repülőterek fejlesztését. A szaktárca ezen felül készséggel működik együtt olyan személy- és áruszállítási igények feltárásában, amelyek igazolhatják egy-egy légikikötő életképességét, fenntarthatóságát. Az Új Széchenyi Terv is célul tűzi ki a regionális repterek szolgáltatásainak bővítését, környékbeli üzemekkel és településekkel való kapcsolataik erősítését.

forrás: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/repuloter_vat_porpac_miniszterium_valasz

2011. június. 25. 

Ven Csia-pao kínai miniszterelnök magyarországi látogatása fordulópont lehet Vas megye számára. A gazdasági vezetőkkel érkező politikus Orbán Viktorral esedékes tárgyalásain eldőlhet a Vát és Porpác közé tervezett repülőtér sorsa. Sorsfordító szombat előtt a megye gazdasága. A kínai miniszterelnök kétnapos hivatalos programja keretében szombaton megbeszélést folytat Orbán Viktor miniszterelnökkel, és felszólal a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett kelet-közép-európai gazdasági fórumon.

forrás: http://www.vasnepe.hu/cimlapon/20110624_szombaton_eldolhet_a_vati_repter_sorsa

2011. június. 26.

Az elmúlt napok történései arra mutatnak, hogy Vát és Porpác határában felépülhet a reptér. Szombaton tizenkét kétoldalú megállapodást írtak alá Orbán Viktor miniszterelnök és Ven Csia-pao kínai kormányfő jelenlétében. Ezek egyike szerint a kínai fejlesztési bank egymilliárd eurós hitelkeretet nyitott a kínai vállalatok részvételével megvalósítandó magyarországi projektet finanszírozására.

Kovács Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, megyei elnök elmondta:  előkészítettsége alapján szerinte a vasi reptér-projekt áll legközelebb a megvalósításhoz. Kovács Ferenc arra emlékeztetett, hogy a Savaria Airport esetében minden feltétel adott a munkák mielőbbi elindításához, s ugyancsak a Vát és Porpác közötti területre  tervezett létesítmény mellett szól, hogy a kínaiak zöldmezős beruházásban akarnak repülőteret, s hozzá kapcsolódóan logisztikai bázist építeni.

forrás: http://www.vasnepe.hu/belfoldi/20110625_fogadtak_kinai_kormanyfot

2012. július 26.

Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke nemrégiben Kínába utazott, hogy többek közt a Vát-porpáci reptér ügyében is tárgyalhasson. A kínai út részleteiről az elnök ma délelőtt a Megyeházán tájékoztatott. Kovács kiemelte, nyolc éves előkészítő munka van a Vát-porpáci központ tervezésében. Egyúttal megköszönte a Sia-Port Kft-nek, hogy olyan konkrét javaslatot és tervet tudtak letenni az asztalra, amely alapján Kovács szerint: „sikerre van ítélve ez a történet”. Eddig is „60-70 millió forint volt az a nagyságrend, amit erre projektre ráfordítottak”, többek között a koncepciók előkészítésére és a népszavazásra költötték ezt a pénzt.

forrás: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/lesz_vat_porpacon_repter

2012. augusztus 17.

A kormány visszavonta a Vas megyei Vát és Porpác községek határában tervezett cargo repülőtér nemzetgazdaságilag kiemelt státuszát. Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a Vas Megyei Közgyűlés elnöke úgy látja, hogy a kereskedelmi repülőtér reményei „nem szálltak el”. A kormányrendelet szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben.

Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: Magyarország és a Kínai Népköztársaság között egy hétpontos megállapodás született, amely azonban nem említi reptér építését, három logisztikai központ létesítését viszont igen. A kormányrendelet megszületésének körülményeit szavai szerint egyelőre nem ismeri, ennek ellenére szerinte a Vát-Porpác kereskedelmi repülőtér reményei „nem szálltak el”. Elmondta, kínai tárgyalásai során meghatározó politikusok és sanghaji befektetői körök is egyértelműen kijelentették, szándékukban áll a Nyugat-Dunántúlon megépíteni a repteret, amelynek továbbra sem lehet más helyszíne mint a kiszemelt Vát és Porpác térsége, ugyanis egyedül itt van 600 hektárnyi szabad terület.

Kovács Ferenc reményét fejezte ki, hogy a mostani kormányhatározatot egy újabb követi majd, amely támogatásáról biztosítja a régió számára fontos beruházást.

forrás: http://hvg.hu/kkv/20120817_Elszallhat_a_100_milliardos_vati_repulote#

2012. október 26.

A kormány szerdai ülésén döntött a NATO-val már egyeztetve arról, hogy a pápai repülőteret egy vegyes használatú civil és katonai teherszállító gépek fogadására is alkalmas intermodális logisztikai csomóponttá fejlesztik – közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter. Szavai szerint a légi szállítási lehetőséghez kapcsolódó közúti és vasúti összeköttetés is kialakítható a térségben, ami magában foglalja a 83-as főút egyébként is tervezett felújítását, bővítését is.

forrás: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/repuloter_vat_porpac_papa_hende_csaba

2012. október 26. A repülőtér fejlesztést előkészítő cég közleménye

2010. tavasza óta 15 vezető kormányzati tisztviselővel folytattunk személyes egyeztetéseket a magyar kormány tagjai közül. Ezúton köszönjük még egyszer azoknak, akik segítően viszonyultak a terveinkhez, és támogattak minket. A helyi lakosság – még ha egy ilyen érzékeny kérdésben érthetően némileg megosztott módon is – egyértelműen támogatott minket, népszavazásokkal megerősítve. A finanszírozási kérdésekben, azok bizalmas, érzékeny jellege folytán, szűkebb vezető kormányzati szereplőkkel egyeztettünk. Még egyszer szeretnénk a kormányoldal képviselői közül V. Németh Zsolt államtitkár, Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnök, valamint dr. Puskás Tivadar polgármester uraknak megköszönni a folyamatos, önzetlen és kitartó támogató munkájukat.

forrás: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/vati_repuloter_papa_nyilatkozatok_cafolat

2012. október 26. Fidesz-közlemény

A gazdasági és politikai képtelenségektől, szemenszedett hazugságoktól hemzsegő reakció sem lepett meg minket annyira, mint az, hogy a szombathelyi szocialista képviselők azt hiszik, hogy egy olyan beruházással, amely jól hangozhatott volna ugyan, de amelynek az elmúlt években megkezdődnie sem sikerült, amelynek gazdasági feltételei hiányoznak, állítólagos piaci befektetői pedig rég köddé váltak. Felszólítjuk ezért a közleményt jegyző szocialistákat, hogy álljanak ki a szombathelyiek elé és állításaik igazolására mutassák be végre a soha, senki által nem látott befektetőket!

Fideszes barátaink kedvéért – hátha az írott szöveg nekik nem segítség – képekkel illusztráljuk mondanivalónkat:

Látványterv a Savaria Airportról. Nagy tervek

 

 

 

Vajon mit tartalmaz a Kormányhivatal és Szombathely városa közötti megállapodás?

Nincsen különösen nagyobb dologról szó, csupán a járási hivatalok kialakításáról Szombathelyen.

A jövő heti képviselő-testületi ülés 1. napirendi pontja:

Javaslat a Vas Megyei Kormányhivatal valamint Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata között a járási hivatalok kialakításáról szóló megállapodás jóváhagyására

http://www.e-savaria.hu/publikalas2/index.aspx?&mezo=899&khafeltetel=885,882,1009&pf=25&lf=46&mf=1053&cmf=1053

Az előterjesztés formai és tartalmi szempontból is igazi mestermű.

Itt bárki meg is tekintheti:

http://www.e-savaria.hu/resourcea2/89/GMl3iJIld7aCCXglmOmmtmO42.doc

A biztonság kedvéért idemásolom, hátha „véletlenül” eltűnik a dokumentum:

AZ ELŐTERJESZTÉS KÉSŐBB KERÜL MEGKÜLDÉSRE !!!!

Csak gratulálni tudok hozzá!

Csak úgy megjegyzem, hogy az a városi képviselő, aki megszavazza a járási hivatal kialakításáról szóló előterjesztést, megszegi képviselői esküjét!

Frissítve 2012. 10. 26. 9:12

az előterjesztés szövege még mindig nem olvasható

Le a kalappal Puskás Tivadar előtt!

Puskás Tivadar polgármester szerint a felüljáró tulajdonképpen híd, ami összeköt városrészeket, időszakokat. Összeköti az előző és a mostani városvezetés szorgalmát és szándékát is.

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/csaba_utca_vasuti_feluljaro_atadas_szombathely

Tisztességes, korrekt hozzáállás.  Tényleg közös munka eredménye a Csaba utcai felüljáró: Unió, Magyar Állam, vasút, város. Összefogva van csak értelme dolgozni.

Puskás, Hende, Ágh bűncselekmény elkövetésére készül!

Orbán Viktor és a Fidesz vezetése retteg. Félelmükben még arra is vetemednének, hogy átírják a demokratikus berendezkedésű ország egyik legfontosabb „játékszabályát”, a választási eljárásról szóló jogszabályt.

Átrajzolt választási körzetek, eltörölt részvételi korlát, egy fordulós választás, 9 évre megválasztandó fideszes választási bizottság, polgármesterek által közvetlenül utasítható jegyzők – és mindez nem elég nekik. Most arra készülnek, hogy a részvételi arányt mesterségesen csökkentsék.

Ennek érdekében még azt is bele akarják írni az Alaptörvénybe (annak átmeneti rendelkezéseibe), hogy a magyar választók levél útján se regisztrálhassanak!

Az új módosító javaslat a konkrét feliratkozásról szóló eljárási szabályokat is alaptörvénybe foglalná. Eszerint, aki nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel az csak levélben és elektronikusan, míg aki Magyarországon lakik az csak személyesen és elektronikusan regisztrálhatna. Azt is az alaptörvényben rögzítenék, hogy a választásra legkésőbb a szavazás előtt tizenöt nappal lehessen regisztrálni. http://www.origo.hu/itthon/20121003-a-valasztasi-regisztraciohoz-faragjak-az-alaptorvenyt.html

Tehát vagy bemegy mindenki, aki szavazni akar a jegyzőhöz. vagy ügyélkapun keresztül regisztrál. Azonban csupán 1,3 millió polgártársunknak van ügyfélkapuja, és 8 millió a választásra jogosultak száma, ebből következően 60%-os részvételi aránnyal számolva legalább 3,5 millió választásra jogosultnak be kellene mennie személyesen az okmányirodába, hogy ügyfélkapuja lehessen. Tehát a Fidesz célja az, hogy a 60%-os részvételi arányt extrém módon csökkentse annak érdekében, hogy a saját elkötelezett szavazótábora (ami már szerencsére nem több, mint 1,5 millió választó) az egyfordulós választáson a népszerűtlenség ellenére többségbe kerüljön.

Ha ezt így megszavazza a három szombathelyi országgyűlési képviselő – Puskás Tivadar, Hende Csaba és Ágh Péter -, akkor bűncselekményt fognak elkövetni! Ha most nem is fog ellenük büntetőeljárás indulni, akkor a Polt Pétertől megszabadított ügyészség legkésőbb 2014 májusában megindítja ellenük is az eljárást. Ebben biztos vagyok!

Ugyanis az az országgyűlési képviselő, aki olyan törvényt szavaz meg, ami korlátozza a magyar állampolgárok választójogát, megsérti az Alaptörvény Alapvetés fejezet C) cikkelyét.

(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

Aki megszavazza a Parlamentben, hogy korlátozva legyen a választójog, az a Magyar Állam elleni összeesküvésben vesz részt! A kísérlet is büntetendő!

Büntető Törvénykönyv:  Az alkotmányos rend elleni szervezkedés

139/A. § (1) Aki olyan szervezetet hoz létre, vagy vezet, amelynek az a célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig; aki ilyen szervezetben részt vesz, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Nem büntethető az alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt, akinek önkéntes elállása következtében a szervezkedés folytatása elmarad, vagy aki annak folytatását önként megakadályozza.

Ajánlott irodalom:

http://www.ekint.org/ekint/ekint.news.page?nodeid=500

http://www.ekint.org/ekint/ekint.news.page?nodeid=557

 

Állami gyámság alá kerül a szombathelyi közoktatás

Csütörtökön megtörtént. A sok fideszes megélhetési bohóc – élükön a naponta 60.000 forintot kereső Puskás Tivadar – megszavazta, hogy a Magyar Állam, pontosabban Orbán Viktor és vazallusai irányítása alá kerüljön a szombathelyi közoktatás.

A sok miértre csupán az volt a válaszuk: nem feltételezik, hogy a Magyar Állam rosszabb fenntartó lenne, mint városunk, és különben is csak technikai a változtatás, mert a diákok és a tanárok semmilyen változást nem fognak érzékelni.

Igen, ez igaz. 2013. január első napján még semmilyen változást nem fognak érezni. Azonban majd amikor 4 vagy 6 év múlva kevesebb elsős osztály indulhat Szombathelyen, mert egy hivatal úgy dönt, vagy amikor megszűnnek népszerű képzési formák a középiskoláinkban, mert egy hivatal úgy dönt, vagy amikor majd bezárják például a Művészeti Szakközépiskolát és a Bartók Zeneiskolát, mivel sokba kerülnek az államnak, mert egy hivatal úgy dönt, majd akkor a bőrünkön fogjuk érezni, mit is jelent ez a „technikai változtatás„.

A helyzet nagyon egyszerű: 2013. január 1. naptól nem a szombathelyi képviselő-testület, azaz a választott képviselők fognak dönteni a szombathelyi közoktatás jelenéről és jövőjéről, hanem egy Budapestről irányított hivatal. Egy olyan hivatal, amelynek Vas megyében még területi szerve sincs, és egyetlen munkatársa sem… ma, 2012. szeptember 29-én…

A szombathelyi képviselők nem kaptak a választóiktól, a szombathelyiektől felhatalmazást ennek megszavazására. Arról nem is beszélve, hogy Puskás Tivadar és Hende Csaba szombathelyi országgyűlési képviselők pedig nem kaptak engedélyt a szombathelyiektől, hogy ezt a törvényt megalkossák. A gazdájuktól kaptak parancsot az igen gomb megnyomására.

Az, aki ezt a változást csupán technikai változtatásnak tekinti, az nem ért semmit. Vagy hülyének néz mindenkit.

Olvassuk csak el, mint ír közös közleményében a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma:

Igazságosabb lesz az iskolarendszer

A rendszerváltozás után az oktatási intézmények fenntartásának jogát és kötelességét az önkormányzatokra ruházta az állam. Európában számos decentralizált rendszer kiválóan működik, így akár nálunk is beválhatott volna. Csakhogy itthon máshogyan alakult a helyzet. A szocialista-liberális kormányzás évei alatt az állam egyre inkább kivonult az oktatási feladatok finanszírozásából, a rendszer fenntartásában és működtetésében az önkormányzatok egyre inkább magukra maradtak, napjainkra odáig jutottunk, hogy az állami normatíva a kiadások felét sem fedezi.

A szerencsésebb helyzetű, nagyobb bevételekkel rendelkező önkormányzatok intézményeiben különórák, sportfoglalkozások, szakkörök sora jár a gyerekeknek, míg másutt télen fűtés sincs az osztálytermekben. A kialakult állapot anyagi eszközökkel súlyosan diszkriminál. 

A fenntartói feladatok állami kézbe kerülése véget vet ennek a folyamatnak, nagyobb biztonságot nyújt gyereknek, tanárnak, kiszámítható és kiegyensúlyozott feltételeket teremt.

Nos, akkor kedves Puskás Tivadar, polgármester és kedves Marton Zsolt, oktatásért is felelős alpolgármester és kedves Rettegi Attila, oktatási bizottsági elnök: az aláhúzott részt legyenek már szívesek írásban, nyilvánosan értelmezni a szombathelyi közoktatás vonatkozásában arra is tekintettel, hogy Molnár Miklós alpolgármester szerint az eddigi évi 4 milliárd forint összegű hozzájárulás legjobb esetben is maximum 300 millió forinttal mérséklődik az új rendszerben 2013-tól. Jó-e, hasznos-e ez a változás nekünk, szombathelyieknek, úgy, hogy közel ugyanannyit fogunk a helyi adónkból beleadni a szombathelyi oktatás finanszírozásába, de a döntést, a felelősséget és a jogokat 22 év után elveszi tőlünk Orbán Viktor a Magyar Állam?

És akkor még arról nem is beszéltem, hogy a szombathelyiek tulajdonát képező ingatlanjainkat is Orbán Viktor a Magyar Állam ingyenes használatába adjuk.

És akkor még  meg sem kérdeztem, hogy Hende Csaba és Puskás Tivadar miért végezték ki a Szent-Györgyit, miközben már tavaly tudták -és mi el is mondtuk-, hogy úgy is az a terv, hogy kezelésbe veszi a szombathelyi középiskolákat a állam.

És éppen itt az ideje, hogy választ kapjunk arra a kérdésre is: igaz-e, hogy valamelyik egyháznak át akarja adni Puskás Tivadar és fideszes sleppje a Kanizsait?

Jöhetnek a válaszok.

És addig is:

Agyatlan, dologtalan, semmirekellő fideszesek, jegyezzétek meg: Szombathely nem a játékszeretek!

A Fidesz választási csalásra készül III. – Első gondolatok a megjelent tervezetről

Az előzetes választási feliratkozással a Fidesz választási csalást akar elkövetni. A kormányfő már most elárulta magát. Aki ezt így megszavazza, mivel megsérti az Alaptörvényt, annak börtönbe kell kerülnie. Posztjaimban most ezt a témát járom körbe.

Legutóbbi választási eljárási törvénnyel kapcsolatos posztomban  azt írtam, hogy előbb derüljön ki, mit akar pontosan Orbán és a Fidesz, ugyanis a szabályok ismerete nélkül egyelőre csupán találgatni lehet, mi a valós szándékuk.

Hát, kiderült.

A Parlament honlapján már olvasható is a tervezet és az ehhez fűződő Alaptörvény-módosítás.

http://www.parlament.hu/irom39/08405/08405.pdf

http://www.parlament.hu/irom39/08404/08404.pdf

Az eljárási szabályokat részletesen ki fogom vesézni, azonban most egy fejezetre voltam nagyon kíváncsi, erre:

42. A központi névjegyzékbe vétel iránti kérelem benyújtása

87. §
(1) A választópolgár a névjegyzékbe vétele iránti kérelmet négyévenként szeptember 1 . napjától
a) ha a következő évben legkésőbb június 30-án az országgyűlési képviselők vagy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választására kerül sor, a szavazást megelőző tizenötödik napig, egyébként
b) a következő év április 30. napjáig nyújthatja be .
(2) A még nem nagykorú polgár a tizenhetedik életévének betöltését követően kérheti a névjegyzékbe vételét. A kérelem benyújtásakor a polgár önállóan tehet jognyilatkozatot.
(3) Az, aki a feliratkozási időszakban január 31 . napját követően válik jogosulttá arra, hogy kérje a névjegyzékbe vételét, az (1) bekezdéstől eltérően bármikor kérheti névjegyzékbe vételét.

88. §
(1) A névjegyzékbe vétel iránti kérelmet a magyarországi lakcímmel rendelkező
választópolgár
a) a lakcíme szerinti jegyzőhöz
aa) személyesen vagy
ab) a feliratkozási időszakban szeptember 1 . és 15 . napja között levélben,
b) a Nemzeti Választási Központhoz az ügyfélkapun keresztül nyújthatja be .
(2) A névjegyzékbe vétel iránti kérelmet a külföldön él ő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár a Nemzeti Választási Központhoz
a) levélben,
b) az ügyfélkapun keresztül
nyújthatja be.

89. §
(1) A feliratkozási időszakban a névjegyzékbe vétel iránti kérelem személyesen
munkanapon, közös önkormányzati hivatalhoz tartozó településen — a székhely település kivételével — legalább heti két munkanapon nyújtható be.
(2) A feliratkozási időszakban a levélben benyújtott kérelemnek a kérelem benyújtására meghatározott határidőben kell beérkeznie a jegyzőhöz, illetve a Nemzeti Választási Központba.

Egy jogállam működésének nélkülözhetetlen feltétele, hogy az általános választójoggal felruházott választópolgár ciklikusan ismétlődő választásokon képviseleti szerveket válasszon. Az általános választójog egy alkotmányos alapjog, ami azt jelenti, hogy minden nagykorú állampolgár – kivéve azok, akik önálló akarat kialakítására képtelenek például elmebetegségükből kifolyólag, illetve azok, akiket bűncselekmény elkövetése miatt a bíróság jogerős ítélettel aválasztójogból kizárt  – szavazati joggal rendelkezik.

Lásd még: Alaptörvény XXIII. cikk

(1) Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen.

A választójog nem korlátozható! (Természetesen előbb említett kivételektől eltekintve.)

Mindezek ellenére mit akar Orbán és a Fidesz!

1) Kérelemmel kell fordulni a jegyzőhöz vagy a választási bizottsághoz, hogy a választójoggal rendelkező nagykorú magyar állampolgár a választói névjegyzékbe felvételre kerüljön! Gyakorlatilag egy közigazgatási eljárást kreálnak a választási feliratkozásból! Egy közigazgatási eljárást kell végigcsinálni ahhoz, hogy a választópolgár élhessen alkotmányos jogával, és részt vehessen a választásokon. Mi ez, ha nem a választójog jogellenes korlátozása??!!

2) Lehet persze levélben is kérelmet írni, azonban erre csak 2013. szeptember 1. és 15. között lesz lehetősége az állampolgárnak. És a levelének szeptember 15-ig be kell érkeznie az önkormányzathoz, nem elég postán feladni 15-én.

3) Persze lehet a kérelmet ezt követően az ügyfélkapun keresztül is benyújtani, azonban tegye fel a kezét, akinek van ügyfélkapuja! A 8 millió választásra jogosult közül hány polgártársunknak van ügyfélkapu hozzáférése és internete? Tudtommal összesen  csupán 1,3 millió ügyfélkapu van használatban. Ha ez igaz, akkor az erre való fideszes hivatkozás a közvélemény manipulációja! Mint már sok esetben…

4) Személyesen kell annak jelentkeznie, aki nem tudott 15 napon belül kérelmet írni, és nem rendelkezik ügyfélkapuval. Egy héten kétszer munkaidőben a jegyzőnél… Mi ez, ha nem a választójog durva korlátozása???!!!!

5) 2014 júniusában lesznek az európai parlamenti választások, az önkormányzati választások pedig várhatóan 2014 októberében. Tehát, aki nem regisztrál személyesen vagy ügyfélkapun keresztül 2014. április 30-ig, vagy levélben 2013. szeptember 15-ig, az nem vehet részt az európai parlamenti választáson, és az önkormányzati választáson sem. De nem elég, hogy nem szavazhat például Szombathelyen arra, hogy ki legyen a polgármester, saját maga jelölt sem lehet. Azaz, akit 2014 nyarán kérnek majd fel, hogy induljon el önkormányzati képviselőnek, mert lakókörnyezetében őt szeretnék az emberek, de nem regisztrált, az nem lesz válaszható ősszel, ugyanis a választójog ÖNMAGÁBA foglalja a választhatóságot is. Normálisak ezek???!!!

Ha ezt így megszavazzák a fideszes képviselők a parlamentben, akkor tényleg bűncselekményt fognak elkövetni, ugyanis:

Az az országgyűlési képviselő, aki olyan törvényt szavaz meg, ami korlátozza a magyar állampolgárok választójogát, megsérti az Alaptörvény Alapvetés fejezet C) cikkelyét.

(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

Ezzel pedig a Magyar Állam elleni összeesküvésben vesz részt.

Akik ezt így megszavazzák, börtönben a helyük!