A Cseszkó-ügy és ami mögötte van

Tőlem talán kissé szokatlan módon, pontokba szedve, szinte vázlatosan foglalom össze az ügy lényegét annak érdekében, hogy könnyen érhető és átlátható legyen.

1./ 2011. november 21-én a Szociális és Családügyi Bizottság 983.000 Ft összegű támogatást biztosított az „Egyszer sem” című prevenciós program megvalósításához. Mivel a támogatás mértéke nem éri el az 1 millió forintot, így nem kell versenyeztetni, gyakorlatilag azt bíznak meg az illetékesek, akit csak akarnak. A bizottság döntése alapján a végrehajtásért felelős: Szakály Gábor (Fidesz), a bizottság elnöke.

2./ 2011. december 16-án megalapította a Pointer Food & Media Kft-t Pintér Tamás (DJ TRoger), aki amellett, hogy jelenleg a Frisss FM-nél (Fidesz) műsorvezető, Cseszkó Tamás barátja (aki pedig a www.westindex.hu weboldal elkövetője).

3./ 2012. szeptemberében felajánlja Cseszkó Tamás az Áldozatnak (legyen ez a hölgy neve – nem mintha a nyilvános adatbázisokban nem szerepelne pontosan a neve, de nem ő a történet főszereplője), hogy ugyan vállalja már el a Kft. ügyvezetését, tudva azt, hogy az Áldozatnak éppen nincsen munkája. Cseszkó azzal indokolja a nagy lelkesedést, hogy tuti üzletbe nyúltak bele…

Részlet az elektronikus levelezésből:

  • 2012. szeptember 26.
  • 23:20

Tamás Cseszkó

arra jutottam, hogy tudnék munkát adni, méghozzá az október vége felé (…) és nem alkalmazottként, hanem ügyvezetőként dolgoznál, méghozzá a vadonatúj cégemben, mert nekem viszont olyan cég kell, ahol az én nevem nem szerepel, mert úgy tudunk kapni tök jó munkákat

4./ Az Áldozat elvállalja, majd a cégbíróság 2012. november 19-én be is jegyzi őt ügyvezetőnek. A változás kelte 2012. október 31.

5./ 2012. december 17-én érkezik Károlyi Ákos akkor még osztályvezetőnek egy dátum nélküli levél Lándori Dávidtól, mint a Városi Diákönkormányzat Diákmédia csoport (??!!) képviselőjétől – aki egyébként most is a westindex állandó munkatársa és egyben fejlesztője az impresszum szerint -, amelyben tájékoztatást ad, hogy

a) 2012. november 18-án (!) egyeztetést folytattak a Pointer Food and Media Kft. ügyvezető igazgatójával, aki korrekt ajánlatot adott a drogprevenciós kampány bonyolítására (amely tartalmazza a prevenciós kisfilmek elkészítését), és ezt csatolja is a levélhez,

b) december 17-én ünnepélyes premiert (!) tartanak a 69 Music Pupban (bemutatják a kisfilmeket), amelyen részt vesznek a filmek alkotói is,

c) kéri, hogy a drogprevenciós kampány feladataival az osztályvezető a Pointer Food and Media Kft-t bízza meg.

6./ 2013. január 29-én Károlyi Ákos, ekkor már aljegyző, ajánlatot küld a Pointer Food & Media Kft-nek, amelyben megadja ugyanazt a költségvetést, amit az Önkormányzat számára Lándori Dávid decemberben megadott. Össz költségvetés: 690.000 Ft.

7./ A Kft. 2013. február 5-én kiállít egy 690.000 Ft-ról szóló számlát három napos fizetési határidővel Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának, amit az önkormányzat ki is egyenlített. A számla tartalmaz:

a) 5 db kisfilm, darabja 46.142 Ft, összesen 230.710 Ft,

b) dal hangszerelés 36.220 Ft,

c) dal rögzítés 36.220 Ft,

d) videóklip szerkesztés 50.394 Ft,

e) westindex hirdetés 21.260 Ft,

f) rádióreklám 102.362 Ft (vajon hol ment le?!),

g) rendezvényszervezés 26.772 Ft,

h) hangosítás 39.370 Ft.

8./ A NAV Vas Megyei Igazgatósága 2013. május 27-án végrehajtást indított a Kft-vel szemben, ugyanis a Kft. felhalmozott több, mint 450.000 forint adótartozást…

Bökkenők:

a) 2012. november 18-án a cégnyilvántartás szerint még Pintér Tamás volt az ügyvezető, ugyanis ekkor még nem vezette át a nyilvántartáson a cégbíróság a változást. A változás közzététele: 2012. december 06.

b) Az új ügyvezető (az Áldozat) a saját elmondása szerint soha nem egyeztetett Lándori Dáviddal a drogprevenciós programról. Aki egyébként az önkormányzatnak írt levelében az ügyvezető igazgató megszólítást használja.

c) A drogprevenciós kisfilmek 2012. december 17-én már készen voltak, ugyanis  Lándori a levelében azt írja, hogy ekkor volt a premier. Azonban ekkor még az Önkormányzat meg sem rendelt semmit. Azaz az Önkormányzat 2013. január 29-én már egy lefutott programot rendelt meg…

d) A 69 Music Pubot korábban az a személy vezette, aki most a Frisss Médiacsoportnál (Fidesz) is dolgozik. Most állítólag Cseszkó Tamás a vendéglátóegység vezetője.

e) Az „elkészített” kisfilmek a 2008-as szombathelyi drogprevenciós kisfilmek teljes koppintásai, azonban a megrendelői oldalon álló Önkormányzatnál ez a tény senkinek nem tűnt fel.

Példa: http://www.youtube.com/watch?v=emhAe0NmEjQ&feature=youtu.be

Íme a többi: http://www.youtube.com/channel/UCQ3kANV8h6VXOlS_8BNR4Og?feature=watch

f) A kisfilmek zenéjéhez felhasználási jogot nem kértek, így a YouTube törölni fogja őket (előbb vagy utóbb).

g) 2008-ban az összes filmért fizetett az Önkormányzat 75.000 forintot.

h) 2012. december 14-én Cseszkó Tamás így írta meg az új ügyvezetőnek az elszámolást (részlet az elektronikus levelezésből):

Bevételek 2012. december 22-ig

Agora plakátnyomtatás – 30.480
Agora előadóművészeti – 20.000
Városi drogprevenció -689.000
Reklámügynökség 82.000
összesen: 821.480
Kiadás
Festékpatron – 10.000
Pecsét – 6.000
Tamás tartozás – 3.000 (itt leszedtem kettőt a kínais miatt)
Tápi kamera – 10.000
Lándori munka – 96.000 (150.000, de visszajön belőle 54.000 áfa)
Márk hálapénz -100.000
Andris munka – 20.000
Zozi munka – 25.000
Tamás bér (Rekl.) – 65.000
Stúdió – 10.000
Plakát nyomda – 10.000
könyvelés – 20.000
eddigi munka – 30.000
Tamás hálapénz – 50.000

összesen: 436.000 Ft

Maradt: 385.000

mint láthatod beleraktam neked egy harmincezres munkadíjat

a tamás hálapénz nem az enyém lesz, ebből kell ajándékokat venni azoknak a jó embereknek, akiknek köszönhetőek a nagypénzek, hogy ilyenek a továbbiakban is legyenek

ja és amit még kihagytam

az plusz húsz a gergőnek

tehát kiadás: 456.000
marad: 365.000

Konklúzió:

Ha ez megy kicsiben Puskás Tivadar és Hende Csaba és a Fidesz irányította városban, akkor mi mehet nagyban?

Tisztesség és böcsület… no, persze…

 

Utóirat: Ez még csak a kezdet…