Matolcsy és az ügyészség esete a jogállammal

Azért van annak egy nem is diszkrét bája, hogy az önmagát törvényeken felülállónak képzelő és konzekvensen így is cselekvő MNB elnök, Matolcsy György vidáman, pár pohár bor társaságában ebédel a törvényesség egyik őrével, Polt Péter legfőbb ügyésszel. Munkaebéd…

matolcsy-polt-1024x578

Nyilván mind a ketten tudják, hogy az elmúlt hónapokban ügyvédi irodám egyik megbízója, a Demokratikus Koalíció büntetőfeljelentést tett az ügyészségen hűtlen kezelés gyanúja miatt az MNB-s alapítványok ügye miatt, valamint kérte az ügyészséget, hogy törvényességi ellenőrzést is végezzen el.

Az intézményesített lopás oly’ sok közpénzt érint, hogy a közvélemény nagyobb része közömbösnek látszik (nyilván, nehéz elképzelni 250 milliárd forintot – még én sem tudom), azonban fontosnak tartom – és ezt a DK engedélyezte is – hogyha egyelőre másért nem is, kordokumentumként kerüljenek a feljelentés és a törvényességi eljárás iratai a nyilvánosság elé.

Nem történt semmi meglepő: az ügyészség szerint nincs itt semmi látnivaló, haladjunk tovább. Igaz, a festmény és hangszervásárlások kérdését még vizsgálják, azonban mivel a papír mindent elbír, gondolom ezek is szükségesek lesznek az állam működőse szempontjából…

Pár év múlva persze majd egy másik büntetőeljárás keretében a bűnpártolás kérdését is vizsgálni lesz szükséges, mint ahogyan azt is, hogy Matolcsy György  – könnyen lehet – nem egy önjáró gazdasági félisten, hanem valaki szimpla strómanja.

Varju Laszlo – MNB feljelentes

NF.14375.2015.1.I. Fovarosi Fougyeszseg Hatarozat feljelentes elutasitasarol – Varju L. – MNB alapitvanyok 151229

Felugyeleti panasz MNB

NF.8171.2015.6.III. Legfobb Ugyeszseg – tajekoztatas, hatarozat panasz elutasitasarol – Varju L. – MNB al. 160217

TM.12665.2015.2-I. Fovarosi Fougyeszseg allasfoglalasa – Varju L. – MNB alapitvanyok 160119

Van-e környezetvédelmi engedélye a Falco-nak?

Most hogy a Falco már attól sem retten vissza, hogy a tiltakozók vezetőit büntetőbíróság elé rángassa, fel kell tenni a kérdést: rendelkezik-e általános környezetvédelmi engedéllyel a Falco?

Falco füst
Falco füst, avagy ilyen a vízgőz…

A FAGOSZ 46. konferenciáján (idén március 26-27-én) Novák Tibor vezérigazgató (Kronospan-MOFA Kft.) mutatta be a Falco 2014. évre tervezett fejlesztéseit. Ennek keretében erről is beszélt a konferencia saját sajtóanyaga szerint:

Környezetvédelmi ügyekre vonatkozó kérdésnek elébe vágott, mert Szombathelyen ez szerinte elég érdekes téma tud lenni. Van egy új törvény az IPPC, ami általános környezetvédelmi engedélyt jelent. Ezt az engedélyt minden 600 m3/nap kapacitást meghaladó cégnek meg kell szereznie a falemeziparban. Két ilyen falamezipari gyár van ma Magyarországon a MOFA és a FALCO. Mohácson a kérelmet, a tanulmányokat beadták. Minden feltételt teljesítenek és reményeik szerint 2-3 hónap múlva megkapják ezt az engedélyt. (Víz, szennyvíz, zaj, ..stb.) A FALCO-nál most állítják össze az anyagot, vannak némi problémáik, melyeket meg fognak oldani, mert ha ez nem sikerülne és 2015. július 6-án sem állna rendelkezésre ez az engedély, le kellene állni.”

Itt a link.

Eleget tesz-e az előírásoknak a Falco?

Megszerezte-e már az általános környezetvédelmi engedélyt?

Tényleg építeni akarnak egy fatüzelésű égetőművet, amelynek kapacitása többszöröse lenne a Kámon-Herénybe tervezett és a lakosság által megakadályozott erőműnek?

Vajon meddig néznek bennünket hülyének?

A HIT Gyülekezete és a szombathelyi Fidesz összefonódása

Czubor Ferenc, a szombathelyi HIT Gyülekezete vezetője (vagy ahogyan saját magát nevezi: lelkésze) 2010 előtt az akkori balos polgármesterrel, Ipkovich Györggyel próbált jó kapcsolatot ápolni,  bár már akkor is sokszor hangoztatta, hogy hidat szeretne képezni a két oldal között.

2010 óta Czubor már a jobbos városvezetéshez dörgölődzik, amelynek egyik kézzelfogható eredménye, hogy Puskás Tivadar, fideszes polgármester tudtával és támogatásával Czubor felesége ruhákat tervez és készít például az Iseumi Szabadtéri Játékokhoz, továbbá Czubor jobbkeze és bizalmasa, Cseszkó Tamás a Szimfonikus Zenekar sajtóreferense lett. Czubor bejáratos a városházára és az összes fideszes rendezvényre. Például ott volt, amikor Hende Csaba a választások éjszakáján a győzelmét ünnepelte.

Czubor bizalmasa, Cseszkó Tamás pedig Hende és Puskás közbenjárására járt Orbán Viktornál,

10434200_717969004937050_307405523186485635_n

és interjúvolta meg Szijjártó Pétert is.

10409904_718000914933859_52534696_n

Czubor legnagyobb húzása az, hogy saját emberét tette meg Hende és Puskás sajtósának, ami nem csak azt jelenti, hogy Orbánhoz is kap időpontot a HIT Gyülekezete helyi aktivistája, hanem azt is, hogy benyomták a megyei napilaphoz is, ahol Tóth Csongor álnéven, vagy TCS  monogrammal írja a Puskásról, Hendéről és a Fideszről szóló cikkeket. A szerkesztőségből származó információ szerint Cseszkó úgy tud a szerkesztői felületre cikket feltölteni, hogy azon már sem a szerkesztők, sem a főszerkesztő változtatni nem tud, beleírni, javítani, korrigálni sem tudják.

Joggal merül fel a kérdés, ezt hogyan tudta a Fidesz elintézni, mármint hogy gyakorlatilag a saját emberük cikkeket tud a napilapban elhelyezni. Ezt meghaladóan már csak egy kérdés marad: miért pont Cseszkó Tamásra, a helyi HIT Gyülekezete oszlopos tagjára esett a szombathelyi Fidesz választása, arra a Cseszkó Tamásra, aki a westindex.hu főszerkesztőjeként és a HETEK című folyóirat újságírójaként négy éve még a Fideszt náci hordákhoz hasonlította.

HETEK cikk-gyűjtemény: http://hetek.hu/szerzo/cseszko_tamas

A személyes kedvencem 2011-ből:  http://mandiner.hu/cikk/20111004_cseszko_tamas_mit_kaphat_gyurcsany „Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás óta a legnagyobb hatású politikus. Mindenekelőtt ezt kell aláhúzni. Őt soha nem győzte le Orbán Viktor, ellenben neki sikerült legyőznie a Fidesz legerősebb emberét. 2006-ban Gyurcsány adott valamit az embereknek, amit még soha senki, hitet, hogy megváltozhat az ország.”

Egy biztos, Cseszkó nem mindig figyelmes, mert legutóbb Puskás Tivadar sajtótájékoztatójáról a Vas Népe videóját saját nevén töltötte fel a YouTube-ra.

cseszkó

Hende Bubu és a trafikmutyi

Értem én, hogy nem Hende Csaba mondta meg, kik nyerhetnek trafik működtetési jogot Szombathelyen és a környező falvakban. Nyilván neki ehhez az égvilágon semmi köze nincsen.

Ettől még a toronyi trafikos csak kitett pár Hende plakátot a dohányboltja falára. Kicsordul  az ember könnye a meghatottságtól ily nagy önzetlen segítség láttán.

Hende bubu dohányt markol

Ebben a faluban egyébként azt is meglehetett tenni, hogy a Fidesz-barát trafikos a helységnévtáblán reklámozta a boltját.

256244

 

Horváth Csaba Szombathely bohóc-referense

Horváth Csaba – talán jobb sorsa érdemes – képviselőtársam nagyon nemes feladatot kapott a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől: ő a felelőse a szombathelyi bohócoknak.

A Fidesz agytrösztjei kitalálták, ha már van egy csomó lopott pénz a párnacihában, akkor költhetnének belőle negatív kampányra. Így készültek el a Civil Összefogás Fórum plakátjai és hirdetései. Ezen országos negatív kampány költsége becslések szerint elérte a 200 millió forintot, és amely kampányt természetesen a Fidesz gyáva módon ismét nem vállalt fel (lásd még Rogán Tóni esetét a Magyar Vizslával). Persze értem én: kényelmesebb más szerszámával verni a csalánt.

A CÖF hirdetésein a baloldali összefogás pár főszereplője mellett feltűnt egy bohóc is,  amely bár a rossz nyelvek szerint az éppen orvosi kezelés alatt álló Orbán Viktort ábrázolja, személyazonossága  mégsem egyértelmű.

bohócok Szombathelyen

És ha már kampány, akkor a Fidesz ezt a bohóc-ábrázolást használja is. Bár tagadják, hogy közük lenne hozzá, azért csak feltűnt ez a bohóc Szombathelyen is egy ellenzéki fórum ellen tiltakozók körében.

És láss csodát, a kis csoport felügyelője nem mást volt, mint Horváth Csaba, fideszes városi képviselő, aki néha még a bűnmegelőzési bizottság elnöki szerepében is tetszeleg, ami elvileg azt jelenti, hogy ő is küzd a fideszes trafikokat baltával kirabló lúzerek ellen.

HCS bohóc

„A tüntetőket egyébként Horváth Csaba, fideszes városi képviselő fotózta, amikor a sajtófotósok megjelentek, Horváth eltűnt az épület mellett. Ellenőrzi, és jelenti, kik teljesítik a feladatot – mosolyog egy kolléga.”  http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/konya_peter_forum_szombathely_bohocplagium

Horváth Csaba városi képviselő tehát befutotta a nagy karriert: személyesen felügyelheti Szombathelyen Orbán Viktor bohócait. Ezen nemes feladatához  ezennel szívből gratulálok, és kívánom, hogy ezen a területen is érjen el nagy sikereket a haza szolgálatában.

Úgy egyébként: ha már ennyi szabadideje van képviselőtársamnak, akkor a választókörzetében nem ártana néha kicsit dolgoznia, mert nagyon sok a panasz és nagyon sok a rászoruló a Derkovitson. Megoldok én mindent, nem azért mondom, de talán kötelesség is van a világon…

 

Gazember a HVSE élén!

Homlok Zsolt, a HVSE nemrég megválasztott, Fidesz által támogatott elnöke a Haladás VSE szakosztályaival kufárkodik. Értem én, minél kevesebb sportoló, annál kisebb probléma, és annál inkább lehet ingatlan-panamázni a Rohonci úton.

hali_stadion

Horváth Vilmos, a Dobó SE vezetője valószínűleg véletlenül publikussá tette a Németh Zsoltnak szánt üzenetét. Jól tette, mert így legalább beláthatunk egy pillanatra a színfalak mögé:

„Szia Maca!
Mi újság van Veletek, minden OK?
Múlt pénteken találkozatam a Haladás elnökkel, átbeszéltük a versenyzők áthozásának a témáját, végül abban maradtunk, hogy főként a választási kampány miatt ne siessük el,én sem szeretném, ha cege mega hozzá hasonlók betámadnának bennünket , meg más aspektusok is vannak. Szerintem nekünk úgy is jó lesz, ha áprilisban bonyolítjuk le az átvételt, legfeljebb az idén nem nekünk hoz az a pár ember pontot. (…)”

Horváth Vili megüzente

A Cege lennék én. A hozzám hasonlók nem tudom kik. Talán azok, akiknek hozzám hasonlóan szívügye a Haladás.

Értem én, hogy a HVSE elnöke, aki egyébként egy minden hájjal megkent építési vállalkozó, azt hiszi, hogy beleült a tutiba azzal, hogy egy 10 milliárdos komplexum fog épülni az elkövetkező években a Rohonci úton, a Haladás székhelyén, amely ingatlant azért kaptunk meg mi, szombathelyiek ingyen az államtól, hogy a HVSE és így a sportolók jövője biztosítva legyen.

Csak hát azok a fránya sportolók és szakosztályok ne lennének. Az egyiket ide, a másikat oda, a harmadikat megszüntetni, a negyediket ellehetetleníteni – ilyen egyszerű a képlet. Így nem marad semmi az egyesületből, aztán már bizniszelhet is Homlok a haverjaival és politikus barátaival a város egyik legértékesebb ingatlanával… Régóta sejtjük, hogy pár ember részéről erre megy ki a „játék”.

Egyébként arra kíváncsi leszek, hogy Annus Adrián Hudi Ákossal kéz a kézben átsétál-e a DOBÓ SE-hez, ahol aztán Németh Zsolt szakmai felügyelete mellett készülnek majd az olimpiára…

Szégyen kedves Homlok Zsolt, amit csinálsz! Nem vagy méltó arra, hogy a HVSE elnöke legyél! Vagy így, vagy úgy, nem maradsz sokáig ebben a pozícióban. Még akkor sem, ha Lazáry Viktor haverod a testével akar majd megvédeni téged.

Homlok és Lazáry

De addig is: el a kezekkel a Haladástól!

 

A NAV-botrány egy élesített, még fel nem robbant bomba

Be kellene látni, hogy a Fidesz látványosan nem tud azokkal az ügyekkel mit kezdeni, amikor politikán kívüli személyek fogalmaznak meg az orbáni rendszerrel szemben kritikát, vádakat, lásd egyetemi hallgatók, volt trafikosok, volt állami földbérlők, és most a volt NAV-osok.

A NAV-on belüli visszaélések élesített, de még fel nem robbant bombák. Most már két volt NAV-os vezető mutatott rá, hogy vannak ilyen szerkezetek a rendszerben; most már csak meg kellene keresni őket.

A Fidesz és a pártközeli sajtó – ide értve sajnos a közszolgálati médiát is – persze agyonhallgatja az ügyet, de most már tisztán látszik, hogy a sajtó másik része folyamatosan napirenden fogja tartani. Így a véleményformáló, tájékozódni akaró emberekhez a friss hírek el fognak jutni.

Követelni kellene, hogy a NAV elnöke számoljon be arról, hány eljárás akadt el nála, és ez mely cégeket érintette. Ha adótitok mögé akar bújni, akkor zárt ülésen legyen beszámoltatva.

A nagyobb jelentőségű ügyekben, így a hálózatos áfacsalási ügyekben is 2007-től kezdődően a Kiemelt Ügyek Adóigazgatósága (KÜIG) járt el. Ha a KÜIG valamelyik revizorának kiemelt adózóval kapcsolatos tennivalója volt, akkor hivatali eljárásrend szerint a NAV elnökétől kellett engedélyt kérnie, hogy az ellenőrzést kiterjeszthesse egy másik igazgatóság, például a Kiemelt Adózók Adóigazgatóságának (KAIG) ügyfelére. Ezt a hivatali bikkfanyelv kapcsolódó vizsgálatnak nevezi. A szolgálati út tehát a két igazgatóság közös felettes szervén, a Kiemelt Ügyek és Adózók Adó Főigazgatóságán keresztül vezetett a NAV elnökéhez. Forrásunk szerint ilyen, a NAV elnökéhez címzett, a kapcsolódó vizsgálat lefolytatására irányuló, korábban merőben formális, bürokratikus aktusként kezelt kérelmek tucatjai akadtak el 2010 után a Főigazgatóságon. N. úr szerint ezek a dokumentumok ma is fellelhetők a NAV irattárában – ezek nyilván nem publikus iratok, de egy ügyészségi vagy parlamenti vizsgálat során bizonyító erejűek lehetnek a leállított adóvizsgálatokról szóló állítások igazságtartalmával kapcsolatban. Forrás: http://atlatszo.hu/2013/11/25/kormanyrendelettel-szuntettek-meg-a-nav-elitcsapatat-ujabb-ex-adoellenor-beszelt/

A vállalkozások többsége majd belenyomorodik a terhekbe, és ezt csak tetézi, hogy az adóhatóság, mivel egyre kevesebb adót tud beszedni – legalábbis az előirányzathoz képest -, egyre nagyobb nyomás alatt tarja a működő vállalkozásokat. Persze, hogy kinyílik a bicska a zsebben, ha azt lehet olvasni, hogy bizonyos cégeket nem ellenőriznek intenzíven, és az adóhatóság megengedőbb velük. És ezt nem a bulvársajtó állítja, hanem két volt NAV-os vezető.

Ebbe az ügybe a teljes ellenzéknek érdemi módon bele kellene állnia, és folyamatosan nyomás alatt kellene tartania a kormányt és a NAV vezetőit. Be kellene mutatni, milyen üzleti körök járhattak jól azzal, hogy a kormányzó Fideszhez dörgölődztek.

Tisztázni kellene azt is, hogy például az egyik magyar tulajdonú kiskereskedelmi vállalkozásnál és az ehhez a cégcsoporthoz tartozó cégeknél az elmúlt három évben volt-e átfogó, összes adónemre kiterjedő adóhatósági vizsgálat.

Feladat lenne bőven, a közvéleményt pedig biztosan érdeklik a fejlemények.

 

Az atlatszo.hu vonatkozó írásai:

Eltűnő milliárdok – a magyar állam legnagyobb adósai

Horváth András már két éve milliárdos számlagyárakra figyelmeztette a Fideszt

Horváth András: a pártok a korrupciót védik (video)

NAV: Érdemi vizsgálat helyett megfélemlítés

Horváth András: Az adócsaló hálózatok elleni fellépés helyzete Magyarországon

Betelt a pohár egy adóellenőrnél, feljelentette a NAV-ot (video)

Lazáry teljesen hülyét csinál magából

Történt, hogy  tegnap, november 11-én este nyolckor Lazáry Viktor, mint Szombathely alpolgármestere meghívót küldött a teljes magyar sajtónak:

Lazáry Viktor, Szombathely MJV alpolgármestere sajtótájékoztatót tart, amelyre tisztelettel várja a szerkesztőségek munkatársait!

Téma: Feljelentés a Czeglédy ügyben 

Időpont: 2013. november 12. (kedd) 13.00 óra

Helye: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) bejárata előtt

Tehát, Lazáry Viktor, mint Szombathely város megválasztott tisztségviselője egy városunkat érintő országos ügyben ki akart állni a nyilvánosság elé. Az ő dolga.

Azonban mi történt ma:

From: Viktor Lazáry [mailto:lazary.viktor@gmail.com]
Sent: Tuesday, November 12, 2013 10:05 AM
To:

Subject: Sajtótájékoztató_elmarad

Tisztelt Szerkesztőség!

Tájékoztatom Önöket, hogy a mai, 13.00 órára a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) elé meghirdetett sajtótájékoztató elmarad.

Tisztelettel, Lazáry Viktor, Szombathely MJV alpolgármestere

Viktorunk vagy kijózanodott, vagy rászóltak, hogy talán nem kellene a gittet rágnia, vagy elvitték a rendőrök. Őszintén kezdek érte aggóni.

 

Lazáry mégis beismerte

Lazáry Viktor, aki még soha nem szívott fel kokaint az agyába, és soha nem járt hajókon rendezett drogos bulikon a Balatonon és az Adrián, azt nyilatkozta, hogy kényszerítés bűntette miatt feljelentést tesz.

Kényszerítés bűntette és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt feljelentést teszek az illetékes Rendőrkapitányságon.  http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/drogvad_egy_szombathelyi_varosvezeto_ellen_video

Elég nyilvánvaló, hogy Lazáry szerint azzal követtem el kényszerítést, hogy kedden a frakciónk nevében bejelentettem, amennyiben nem mond le a birtokunkban lévő felvétel tanúsága szerint drogozó valamelyik fideszes politikus a tisztségéről csütörtök 11 óráig, akkor azt nyilvánosságra hozzuk.

tony_montana_lazary

Nézzük, mi szerepel a kényszerítésről a Büntető Törvénykönyvben:

195. § Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Természetesen a kényszerítésre hivatkozás ebben az esetben balgaság. Emlékezzünk csak Torgyán doktor hányszor mondta valakinek anno a Parlamentben, hogy „monnyon le”, mert így lesz, meg úgy lesz – mégsem mondott le senki sem, mint ahogy most sem.

De elemezzük csak, mit is mond ezzel Lazáry! Logikája szerint én a felvételen szereplő drogost fenyegetéssel arra kényszerítettem, hogy „valamit tegyen”, azaz tisztségéről lemondjon. Márpedig a „valamint tenni” csak annak szólt, aki a felvételen szerepel.

Ezzel Lazáry a „fenyegetést” magára vette! Saját maga ismerte be, hogy mégis őt lepleztük le!

A feltételezett kényszerítés sértettje ugyanis az a személy, aki a videón port szippant az orrába, majd akkurátusan a maradék anyagot szétkeni a szájüregében. De csak akkor, ha fideszes városvezető Szombathelyen. Ugyanis az ultimátum így szólt:

Czeglédy közölte: a szocialista frakció 48 órás ultimátumot ad ez érintett politikusnak, hogy mondjon le a pozíciójáról, mivel „egy droggal élő, drogfüggő ember ne irányítson egy 80 ezres várost”.
Ha az illető lemond, a felvételeket (fotók és videók) nem hozzák nyilvánosságra, de a bizonyítékokat akkor is átadják a rendőrségnek, hiszen a keménydrogokhoz csak illegális úton lehet hozzájutni. http://www.alon.hu/fokusz/mszp-kemenydrog-fuggo-az-egyik-szombathelyi-varosvezeto

Kényszerítés,  Kedves Viktor?! Itt az idő a lemondásra és a hatóságokkal való együttműködésre (például annak elmondására, kitől vetted vagy ki adta a kokót). Egy módon tisztázhatod csak magad, ha mihamarabb hajmintát adsz a rendőrség által kirendelt igazságügyi szakértőnek, és az a teszt is negatív lesz! Hajrá!

http://hvg.hu/itthon/20130927_MSZP_hajminta_kell_Lazarytol_nem_vizeletm

http://www.hir24.hu/belfold/2013/09/27/kokainozas-semmit-nem-er-lazary-gyorstesztje/