Szombathelyi labdarúgás utánpótlásképzés koncepciója – HVSE javaslata

Közzéteszem, hogy akit érdekel, el tudja olvasni. Ezt támogatom én is, azt még hozzátéve, hogy minden tehetségesnek vélt fiatalnak a Herman Ottó Középiskola labdarúgó osztályába kell kerülnie (14 év felett), ahol az Illés Sportakadémia szakmai programjában kell részt vennie. Máshol és más formában nem folytatható elitképzés Szombathelyen.

A Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas Sportegyesület javaslatai a szombathelyi Utánpótlás Labdarúgásképzés működési feltételeinek szabályozására.

/Elfogadta: a HVSE elnöksége 2012.03.19. napján tartott elnökségi ülésén/

  1. Tekintettel arra, hogy Szombathely Megyei Jogú Város jelentős forrásokat biztosít mind anyagi mind egyéb javakban a sportszervezetek számára, továbbá tekintettel arra, hogy Szombathelyen a labdarúgás tevékenységét több ezer szurkoló kíséri figyelemmel hétről-hétre, javasoljuk SZMJV Közgyűlésének, hogy a szombathelyi labdarúgás utánpótlás tevékenységének átláthatósága és a források megfelelő felhasználása érdekében hozzon létre egy Labdarúgó Utánpótlás Bizottságot, melyben kapjanak helyet a szombathelyi labdarúgó utánpótlással foglalkozó szervezetek is taglétszámuk arányában!
  2. Javasoljuk, hogy kerüljön egy Együttműködési Szerződésben rögzítésre, hogy a Vas megyében működő labdarúgás utánpótlásképzéssel foglalkozó sportszervezetek, egyéb társadalmi szervezetek, valamint Szombathely Megyei Jogú Város, továbbá a Szombathelyi Haladás Kft. hogyan működnek együtt a szombathelyi labdarúgás sikerének érdekében.
  3. Javasoljuk, hogy kerüljön elkészítésre és az elfogadását követően bevezetésre egy Utánpótlás Nevelési Kézikönyv, mely a sportszakmai munkát, irányelveket, koncepciót, feladatokat, felelősöket, hatásköröket, stb. tartalmazza! A Kézikönyv a szerződés kötelező érvényű melléklete legyen.
  4. Kérjük a Tisztelt Közgyűlést, hogy deklarálja, hogy a HVSE utánpótlás labdarúgó szakosztályának magas szintű sportszakmai tevékenységét elismerve támogatja az egyesületet abban a törekvésében, hogy megtartsa a jelenleg általa edzett utánpótlás korosztályokat és azok sportolóit és megvédje a szakosztályt minden üzleti célú kiszervezéstől!
  5. Kérjük a Tisztelt Közgyűlést, hogy mérlegelje az alábbiakban felsorolt javaslatainkat annak érdekében, hogy a városunkban folyó kiemelkedően magas sportszakmai munka gyümölcsét valóban városunk lakói élvezhessék és ne idegen üzleti körök húzzanak hasznot belőle!
  6. A HVSE javaslata a szerződésben rögzítendő alapelvekkel kapcsolatosan:

a)      minden utánpótlásképzőnek, amely csatlakozik a Szerződéshez, kötelezően fel kell ajánlania az amatőr státuszú versenyzőjét a Szombathelyi Haladás Kft. -nek, mielőtt a játékos profi szerződést kötne.

b)      a Közgyűlés által létrehozott Labdarúgás Utánpótlás Bizottság jóváhagyása kell ahhoz, hogy egy utánpótlásképző ne hosszabbíthassa meg a 14. életévét betöltött versenyzője amatőr szerződését. Ennek megszegése azon túl, hogy az adott utánpótlásképző a szerződéses keretekből és mindennemű támogatásból való kizárását vonja maga után, az utánpótlásképző képviseletére jogosult büntetőjogi felelősségre vonását is felvetheti, és a Bizottság a szükséges jogi lépéseket haladéktalanul megtehetné.

c)       minden utánpótlásképzőnek jár az MLSZ szabályzata szerinti nevelési kártalanítás a Szombathelyi Haladás Kft.- től, továbbá bármilyen térítés a szervezetek közötti külön szerződés alapján.

d)      minden utánpótlásképzőnek kötelező jelleggel nyilván kell tartani minden volt amatőr státuszú versenyzőjének profi pályafutását annak végéig annak érdekében, hogy a FIFA szabályzat szerinti nevelési juttatására igényt tudjon formálni, amennyiben térítés ellenében a volt amatőr státuszú, később profi pályafutását folytató versenyzője klubot vált.

e)      minden utánpótlásképzőnek tárgyévet követő január 31-ig jelentést kell tennie a Bizottságnak, hogy hány volt amatőr státuszú játékosa váltott klubot, milyen intézkedést tettek a FIFA-szabályzat szerinti nevelési juttatás bevételezésére, mennyi összegű nevelési juttatás folyt be tárgyévben.

f)       minden utánpótlásképző köteles tárgyévet követő január 31-ig tételesen elszámolni az amatőr státusú versenyzői után szerzett bevételeiről (például kölcsönadás).

g)      minden versenyzőnek (illetve szüleinek/gondviselőinek is), aki betöltötte a 14. életévét alá kell írnia egy kötelezettségvállalást, hogy profi pályafutása folyamán 8 napon belül tájékoztatja nevelőegyesületét klubváltásáról, és amennyiben transzfer díjat fizetnek utána, annak összegét is, illetőleg a transzferben részt vevőket. Ezt a kötelezettségvállalását a 18. életévének betöltésekor újra meg kell tennie.

h)      minden versenyzőnek (illetve szüleinek/gondviselőinek is), aki betöltötte a 14. életévét alá kell írnia egy kötelezettségvállalást, hogy profi szerződést legelőször a Szombathelyi Haladás Kft.- vel kíván kötni. Ezt a kötelezettségvállalását a 18. életévének betöltésekor újra meg kell tennie.

i)        csak azon utánpótlásképző veheti igénybe SZMJV létesítményeit, és tarthat igényt SZMJV anyagi vagy eszköztámogatására, amely csatlakozik az Együttműködési Szerződéshez. A létesítményhasználatba beletartozik az egyelőre a MÁV által tulajdonolt, de a HVSE által fenntartott létesítmény-együttes is, melynek működéséhez és fenntartásához SZMJV adja a legtöbb anyagi támogatást.

j)        SZMJV, mint a Szombathelyi Haladás Kft. többségi tulajdonosa elkészíti és jóváhagyja a gazdasági társaság értékesítési szabályzatát, amelyet az elfogadást követően 30 napon belül a Szombathelyi Haladás Kft. taggyűlésével is hatályosít.

k)      az utánpótlásképzők saját szakmai program szerint végzik munkájukat, melyet azonban a Szombathelyi Labdarúgó Kft. mindenkori szakmai vezetésével egyeztetni kötelesek.

Szombathely, 2012-03-19