Áder Jánost köztársasági elnöknek!

Nagyon örülök, hogy Áder János, csornai születésű államférfi lesz az új köztársasági elnök… végre megépül 14 év után a csornai elkerülő.

És gyorsan megelőzöm az első olyan kommentet, hogy volt erre az Ipkovich Gyurinak nyolc éve:

1998-2002 között Áder János volt Csorna országgyűlési képviselője. Ráadásul a Parlament elnöki posztját is ő töltötte be.  Akkor ígérték meg először, hogy megépítik a csornai elkerülőt. Ipkovich György azt tudta helyette, pontosabban utána, tehát 2002 után elintézni, hogy végre döntés szülessen: Csornát melyik irányból kerülje meg az új út. Csak ehhez a döntéshez 4 (!) év kellett.

Ez a döntés persze nem az Ipkovich Gyuri hatásköre volt. Soha nem felejtem el, amikor a minisztériumban a közepén ülő államtitkár egy hosszas egyeztetés után közölte a döntését, közben az asztal szélén ülő közutas vezetők rázták a fejüket. Szóltam is az államtitkárnak, hogy kollégái szemmel láthatóan nem értenek vele egyet. 🙂 De aztán nem ő, hanem a Fidesz rúgta ki ezeket a vezetőket.

A veszekedés oka: az egyik lobbi a város egyik részén vett földet, a másik pedig a város másik részén. Közöttük folyt a kötélhúzás. És talán még folyik egészen a mai napig.

De lehet, hogy erre is lesz fideszes megoldás: épít majd a Közgép egy körgyűrűt 3 felüljáróval és 2 alagúttal. Közbeszerzés nélkül.