Volt egy csapat rendszerváltó fiatal, akik nagy reményei voltak ennek a sokat szenvedett országnak. Húsz év után megkapták – és most ne nézzük, hogyan érték ezt el – a nagy lehetőséget: a döntő többség őket akarta.
Alkotmányozó többséghez juttatta őket a nép.
Négy év alatt a négy sarkából is kifordíthatták volna az országot, helyette felforgatták. És szembefordítottak fiatalt nyugdíjassal, melóst egyetemistával, adófizetőt szociálisan rászorulóval, patriótát világpolgárral.
Közben pedig a szűk elit csak hízik, és röhög rajtunk. Nekik a hatalom és a pénz kellett, nem a történelmi lehetőséggel való jó bánás.
Nyugalmuk biztosítása és hatalmuk fenntartása érdekében pedig eltorzítják a valóságot, és teremtenek a népnek egy tündérországot. Igaz, ennek komoly hagyományai vannak ebben az országban. És ne hallgassuk el azt se, hogy a Fidesz vezetői az elmúlt 22 év leszerepelt politikai elitjének bármelyik tagjával cinkosan kezet is foghatnak, és gratulálhatnak magunknak. Jól megcsinálták. Együtt tették tönkre az országot.
Csak azt felejti el mindenki, hogy a magyar embert sokáig lehet álomvilágba ringatni (vagy kussolásra bírni, kinek mi tetszik), de nem örökre. Mit is mondott a Mátrixban Smith ügynök: a gépek először az embereknek egy idilli világot teremtettek, így kómájukban az emberek, miközben áramot termeltek rajtuk a gépek, egy olyan álomvilágban éltek, ahol nem volt betegség, fájdalom, szenvedés. Azonban az emberek tudata nem bírta ezt sokáig befogadni – tiltakozott az elme a fikció ellen.
És akkor a valóság:
Svájci frank – 2010 április 30.: 186 forint, 2012 december 29.: 241 forint
Euró – 2010 április 30.: 266 forint, 2012 december 29.: 291 forint
Benzin országos átlagára – 2010 április 8.: 336 forint, 2012 december 28.: 404 forint
Államadósság – 2010 március: 19.411,2 milliárd forint, 2012 november: 20.653,5 milliárd forint (magán-nyugdíjpénztári megtakarítás: 0 forint)
Wake up, Neo…
De megvan ez magyarul is:
Műszerekkel mérem, a nagy közömbösséget,
Túlcsordulnak a skálán a kapott eredmények.
Az otthon nevű részen, a panelrengetegben,
Embergépek élnek zavartalan csendben.
A szájukon lakat van, minden ablak zárva.
Kattanásig húzva a szívüknek cipzárja.
Ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják,
Masnis dobozokba, majd szekrénybe szórják.
Ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának.
Utat tör magának, minden szorongásom,
Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.
Szóra nyílnak az ajkak, de a levegőbe fagynak.
Rozsdás reflexszel még tagadni akarnak.
De kivetkőznek mégis a makacs hallgatásból,
És dobhártyák szakadnak szét az ordítástól.
Egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának.
Utat tör magának, minden szorongásom,
Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.
Mossuk le hipóval, marjon le a csontig.
Mossuk le hipóval, súroljuk még addig,
Amíg kikopik belőlem, amit magamba véstem.
A sebek behegednek és kicsorbul a késem.
Vad Fruttik: Embergép, 2010
(… és nincs is kanál!)